Üresjárat

A rideg téli hónapokban, amikor nincs más teendőm, roppant mód lehangolt vagyok. A fájdalmas, és a szomorú külső ingerek depressziós állapotba sodortak. A magánéletem romokban és folyamatosan keresem az okokat a miértre. Megfigyelve magamat az utóbbi hat hónapban egyre inkább kirajzolódott egy bipoláris zavart állapot, a mániás depresszió állapota.

Az összes kritériumnak megfeleltem, amelyik a mániás depressziót alátámasztja, legalább is az elmúlt időszakomat (1,5 év) alapul véve.

Mánia:

-        Magatartás eltérés, különc, egyedi;

-        Alkotóképesség: publikációim bizonyítják;

-        Nyugtalanságérzés, rohanó gondolatok (szerteágazó kutatás), meglepő asszociációk, gyors és hangos beszéd (veszekedések);

-        Nagyfokú ingerlékenység és szétszórtság (erősnek képzelem magam);

-        Emelkedett, sőt eufórikus hangulat (szereplés a médiában);

-        Irreális elképzelések (emberek példaképe)

-        Csökkent alvásigény (4-5 óra);

-        Önbecsülés növekedése, csökkenő ítélőképesség (nagyravágyás);

-        Növekedett nemi vágy;

-        Túlzott cigaretta fogyasztás, mivel már 10 éve nem iszom, és nem fogyasztok kábítószert;

-        Kellemetlen, provokatív vagy tolakodó viselkedés (rá akarom erőltetni magam valakire);

-        Betegségtudat hiánya (nincs nekem semmi gondom).

A depressziós tünetek különösen az elmúlt egy hónapban jöttek elő rajtam, de ugyanez játszódott le velem a tavalyi évben is.

Depresszió:

-        állandósult szomorú vagy reménytelen kép, kétségbeesett, pesszimista hangulat;

-        örömre képtelenség (nemi örömök elvesztése);

-        szeretetérzés hiánya;

-        gondolkodás lelassulása;

-        nyugtalanság és ingerlékenység;

-        alvászavar;

-        súlyos étvágytalanság;

-        csökkent energia szint, fáradékonyság;

-        tehetetlenség, haszontalanság és a meg nem felelés érzése;

-        bűnösségtudat és önvádolás;

-        halálvágy és öngyilkossági gondolatok.

Persze ezek az érzések eléggé rapszodikusan jönnek elő, ezért talán ciklotim személyiség vagyok? 2015 első felében I. típusú bipoláris jelenség voltam, amikor eléggé gyengén jöttek elő a mániás depressziós panaszok, de 2015 második felétől uralkodóan II. típusú bipoláris jelenség lettem. Esetleg a szerotonin szintem alacsony? Esetleg a lítium szintem kimerült?

Újabban ideggyengeséget, neurózist is diagnosztizáltakkülönösen az alkotók, művészek esetében. E kritériumoknak is megfelelek, vagyis túlérzékeny, fáradékony vagyok, képtelen vagyok szellemi munkára. Hasonlóan a mániához és a depresszióhoz, ezt is szintekre osztják, ebből következően én az atípusos depresszióba sorolnám magam, a szélsőséges kedélyállapot irányába.

Mivel elég olvasott embernek tartom magam, és kíváncsinak is, ezért végigpásztáztam a skizofréniát is, hátha azok között találok magamra illőt. Természetesen alapvetően kizártam a tudathasadást, de a skizoid jelleget nem.

Utána néztem és nem feleltem meg egyiknek sem, talán csak annak, hogy a kreativitásom megnövekedett, de alapvetően ez már régóta jelen van az életemben. Vagy már születésemtől fogva skizoid jellegeket mutattam? Nem tudom.

Összességében elmondható, hogy erőteljesen depressziós időszakot élek át, amikor is nincs igazán sikerélményem…legalább is a magánéletemben, a szakmai munkában viszonylagos sikereket érek el, de az már nem jelent elegendő motivációt. Szükséges lenne a magánéletemben is sikert elérni, ami mentőövet nyújthatna a depresszió ellen.

András

Autista-savant művészet

Ha van valami, ami furcsább az autizmusnál, az a savant szindróma, még akkor is, ha magam is érintett vagyok benne. A savant szindróma, melyről már millió dokumentumfilm készült és könyv íródott, és amely sosem kapott létjogosultságot arra, hogy önálló betegség legyen a BNO és DSM rendszerekben, úgy átfűti az autizmussal foglalkozó szakemberek életét, mint egy lélekmelengető dal. 

Felemelő és pusztító mélységekbe visz. Nem tudom igazán, hogy más autista mit érez a tehetségével kapcsolatban, így érzéseket tekintve csak a saját szemszögemet tudom elmondani.

Mint írtam már, pusztulásokat érzek magamban műveim megalkotása után, olyan, mint ha bennem lenne egy hatalmas nagy erdőtűz és magam lennék Kanada, ahol oly' gyakoriak az erdőtüzek. 

Mint ha teljesen kiégnék belülről utána, aztán persze, ha eljön újabb művészi ihletettségem, eltűnik a „kanadai erdőtűz” érzés és újból erősnek és alkotással telinek érzem magam, mint ha magam lennék egy kandalló, aki tud magából újabb meleget adni, hogy az az új ismét elsöpörjön és letaroljon mindent. 

A savant szindróma egy különleges válfaja lehet az, ha valaki nem készen, nem adottnak kapja a tehetségét, tehát nem vele születik, hanem egy betegség és baleset folytán tehetséges esetleg zseni lesz.

Magam megszoktam már annyira, hogy nekem teljesen természetes volt pl., hogy 9 éves koromban már verseket írtam és nem játszottam együtt senkivel sem.

Nem ismertem a zsúrokat, és senkinek a lakcímét és a telefonszámát nem tudtam, nem tudtam, milyen érzés a McDonalds-ban együtt nevetni másokkal és együtt étkezni, pedig az egri McDonalds is kb. 1995 -ben nyílt, 15 éves korom körül. 

Sosem jártam sem bulikba, sem partikra és nem csak a drogot nem volt kedvem kipróbálni, a mai napig szégyennek tartom azt, aki a pszichedelikus szerek neveivel emeli fel magát olyan magasra, ahonnan már nem lehetne nagyobbat sem esni lefelé a társadalmi ranglétrákon.

Nekem természetes volt, hogy 15 éves koromban már több galériám volt Egerben, bár való igaz, magam a 14-15 éves kori kezdetet későinek tartom, előtte egyáltalán nem mutattam semmiféle tehetség jelét sem. Bár Picasso írta: „A festészetben nincsenek csodagyerekek”. (Talán igaziak nincsenek.)

Sőt, kifejezetten rosszul rajzoltam embereket, arcokat, magam kifejezetten rossznak tartottam mindenféle naturalista ábrázolást, talán ezért történt az, hogy 15 évesen az expresszionizmushoz és szürrealizmushoz nyúltam és soha többé nem rajzoltam sem embert, sem hozzá környezetet, kötelező rajzórákra tehetségem miatt akkor sem kellett bejárnom, ha nem volt benne ember.

Azt hiszem, az autizmus ott nyilvánult meg a legjobban a festészetemben - néha csak utólag konstatálom és nézem gyermekkori „óriás” festményeimet a falaimon 50 cm X 70 cm - es méretben - hogy egyáltalán nem volt benne figuratív ábrázolás és teljesen hiányoztak belőle az emberek.

Az irodalmam 9 éves koromban kezdődött el - mint írtam - sokáig azonban senki sem láthatta műveimet. Én akartam, hogy ne lássa senki se.

Utólag látom és nézem magam, hogy egyáltalán nem volt benne ember, csak én, és valamiféle szürrealista művészet...

Azt hiszem, jobb szürrealizmusnak nevezni azt, amit mások esetleg „az őrület jelének” neveznének vagy akár 2outsider art”-nak, a hivatásos művészet keretein kívül lévő művészetnek, mert szerintem az olyan diszkriminatív szó.

Mint ha nem lenne egy sérült embernek joga arra, hogy ő valódi stílusirányzatokban alkosson, pedig valahová mindenki beleillik...

Észrevettem magamon, hogy egyre több metafórát alkalmazok az írásaimban is, de a nélkül pl. egy irodalmi órát nem lehetne megülni sem.

A legjobban egyedül érzem magam és akkor, ha alkothatok. 

A fotóművészetem úgy vált fotóművészetté, hogy sosem indult annak, az idő érlelte azzá, ami lett. Én csak kattintgattam, aztán belekerültek a könyvembe és igazi fotóművészetté váltak.

Nem látni művészeti munkáimat többé, ki tudja, melyik lenne a nagyobb a szegénység vagy a nagyobb gazdagság...

Sőt, el sem tudnám képzelni, ha egy reggel arra ébrednék fel, hogy óriás festményeim és grafikáim és számítógépes műveim eltűntek mellőlem örökre, pedig egy nap majd lehet, hogy ez fog történni...

Ez egy olyasféle ambivalens érzés, amit talán csak az érezhet, aki meg tanulja becsülni és szeretni magát, mert néha kell egy egészséges önérzet, sőt, én azt mondom, beképzeltség is. 

A többi majdnem öngyilkosság... Mint Ady írta:

„Ezért minden: önkínzás, ének:

Szeretném, hogyha szeretnének
S lennék valakié,
Lennék valakié.”

Ez a „valaki” adott értelemben a művészet is lehetne, megszemélyesítve.

Minden csak nézőpont kérdése.

Szerencsére, nem nagyon ismernek már fel az emberek sehol sem, és szerencsére azt sem tudják, hogy újból olyan zseni vagyok belülről, mint eddig. 

Egyébként sok autista az, sőt, a legtöbb, ha nem is tehetséges, de kívülről ismeri a telefonkönyveket, a naptárakat, a telefonszámokat, stb. …

A savant szindróma szerintem egy magasabb létformája a tehetségnek, tehát valami olyasmi, aminek a társadalmak szám és kód és név nélkül örök érvényességet szereznek. 

Legtöbbször tulajdonképpen azért olvasok, mert 37. évemben járok és idő előtt nem akarok korai elbutulásban, demenciában vagy Alzheimer - kórban meghalni, mert azért a szociális hatások is kifejezetten nagy hatással bírnak egy betegség létrejöttére, és a biológiai markerek is.

Igazán büszke akkor voltam magamra, amikor a Larousse enciklopédiákat olvastam a könyvtárban és alig volt szó - ahol felnyitottam a könyvet - amiről ne tudtam volna valamit is mondani.

Mondani... Már ha egyáltalán szóba állok valakivel is, ez éveim előre haladtával szinte a nullára csökkent kommunikációs igényem és egyáltalán nincs motivációm sem arra, hogy akár 1 emberrel is megosszam azt, amit tudok, avagy amit olvastam, tanultam, tapasztaltam, megszereztem, átéltem és szívtam be, mint ha levegő lett volna légszennyezettség nélkül a tudás s mint ha nem lett volna benne soha semmi förtelem, amiért azt ott kellett volna hagyni.

Pedig van. Az anatómiai ábrázolásokat pl. egyáltalán nem bírom elviselni és az egészségügyről, genetikáról, betegségekről pl. szinte csak akkor tudok olvasni, ha nincsen benne vér, azt hiszem, ez a tudásom egy gyenge pontja, mert a vér szónál vagy a vér láttán megállna bennem még a szívem, ha meg tudna állni félni.

A verssorozatom számtalan versből áll, hogy alibim legyen arra is, hogy sosem bóklásztam céltalanul az életben, hanem a verseimen gondolkodtam, tulajdonképpen ez sokszor így is volt...

Néha azon gondolkodtam, hogy milyen nehéz is más ember szemszögének a megértése autizmussal, de írtam rá egy találó aforizmát, egy választ, ha valaki egyszer mondjuk megkérdené: 

„Óh, nos ez igazán egyszerű. Az a másik ember szemszöge, hogy 2 perc múlva már más a szemszöge.”

Még jó, hogy tudok nevetni magamon... :)

Seth Művésznő 

Reinkarnációs ujjgyakorlatok

Lefoglaltam a Fekete Lóhoz vendéglőt a 3 X 5 - ös lámpáival együtt, a fapadokkal, a fadeszkákkal együtt, a piros és fehér és zöld színeivel na és persze az étlapokkal együtt jó néhány napon keresztül, aztán voltak napok, amikor lefoglaltam csak úgy, merő szórakozásból a Don Felipe spanyol és magyar mediterrán éttermet is, a matadorokkal, a bikákkal, a narancssárga és fehér és barna színekkel együtt, az 1914 - es faliújságokkal együtt, a spanyol dalokkal és a spanyol nőkkel és a spanyol férfiakkal a háttérben is együtt, na és persze a 4 plusz 1 - es székekkel együtt is na meg persze a díszkagylókkal na meg a sárga gyertyákkal együtt is, na és persze az étlapokkal együtt is, értsd, megettem az összes létező spanyol sütőtöklevest csak kicsit forrón még néha de közben mondogattam magamban, mint régen anyám is mondta, "Vigyázz, forrón ne edd meg", de aztán mindig csak akkor jutott eszembe, amikor úgy a felét már megettem, na és utána lefoglaltam a rákokat is, na, mondom magamban, inkább az étteremben legyen a rák, mint a kórházban, szóval, lefoglaltam a garnélarákok után a királyrákokat is, és megettem minden létező dolgot, na nem mintha itthon nem lett volna mit ennem sosem, mert mindig is volt és mindig is van és most is van, na de ugye persze, melatoninra szüksége van az emberi szervezetnek, azt meg ugye csak a természetes fény tudja pótolni, szóval, miközben rájöttem mindarra , hogy "Jobb a rák az étteremben mint a kórházakban", akkor az előtt na meg utána, órákat bandukoltam a mínusz húsz fokos télben odakint és napi kb. 6 - 7 kilométereket tettem meg hóban és sárban és dérben és jégben és persze tisztítottam a csakráimat is - néha megkérdezik egyes emberek, hogy az na meg micsoda, mondom néha, kissé hosszú lenne elmagyarázni, egyszerűen a csakra az nem más, mint a fizikai test, így szoktam mondani, mert az emberek egyszerűen nem értik, hogy belülről ugyan úgy be lehet szennyeződni, mint kívülről, ezért hát fizikainak nevezem, azaz külsőnek, hogy értsék az emberek - szóval, óriási nagyokat mentem, több tucat, vagy talán 100 km - t is az elmúlt hetekben, lefoglalván az összes jónevű éttermet és az összes jónevű cukrászdát, és néha, amikor egyes emberek néztek rám óriási szemekkel, mint ha bennem lenne az ő életüknek az összes elhibázott kínja, azt mondtam magamban, hogy: "Keresd meg a te lábadban a hibát!", de komolyan, néha egyszerűen nevetségesnek tartom, hogy az emberek a sarki boltig repülőgépekkel és helikopterekkel járnak, aztán meg elfelejdkeznek a természetes fényről és akkor csak úgy ennyi és kész, közben meg lefoglaltam még persze a Marján Cukrászdát is az összes mákos Rákóczi túróssal is - á, a Fekete Lóból a levet csak azért hagytam, mert igazából azt szeretem a legjobban, de levest enni csak manapság már nagyon parasztias dolog, nem tartozik még a középszerűséghez sem - na és akkor szépen, amikor lefoglaltam a Marján - t is, akkor vettem észre, hogy a 84 az néha éppenséggel Mínusz 1 - es lámpáknak felel meg a marjánban, ugyan is van ott egy, amit alig lehet látni is, na meg azon gondolkodtam közben hogy mennyire kisebb az egész világítása az összes lámpáknak mint a stúdiókban volt ugye, na ezért foglaltam le a lámpákat is, na utána meg persze lefoglaltam a Dobos Cukrászdát az összes 4 - szer 9 - es lámpákkal és 5 - ös lépcsőkkel együtt is és a növekvő félholddal és az angyalkákkal a háttérben is, na meg a szökőkúttal és a villámos wc - el együtt is, aztán persze és közben lefoglaltam az összes madártejet is, na persze, senkinek sem mondtam soha sem, egyetlen egy árva szóval sem, hogy én a Katapán Bána nemzetségből származom, az egyik legrégibb magyar királyi családból , de még csak azt sem mondtam, hogy autista vagyok és mint autistának, jogomban van enni és rágni és huhókolni is az ételeket mindenhol és akkor ennyi csak és kész, na és persze, a Harmos Cukrászdát is lefoglaltam újra ás újra a sárga és barna színeivel együtt is , és akkor mi van?

Azon gondolkodtam néha - még anyámnak is mondtam - hogy ha az emberek képesek arra, hogy leszázalékolt rokkantnyugdíjasként vagy nyugdíjasként képesek elmenni a háziorvosukhoz hetente 3 vagy akár 5 alkalommal, vagy képesek elmenni heti 3 vagy akár 5 alkalommal minden féle reumás kezelésekre ahová mindig csak le kell fizetni vagy az orvosokat vagy később csak ajándékkal megköszönni nekik akár a kezeléseket és orvosi beavatkozásokat is, akkor vajon miért nem képesek arra, hogy elmenjenek és a rákot beköltöztessék az éttermekbe?

Nem, de most komolyan, na szóval csak úgy ennyi, meg néztem útközben a szokásos kedvenc mókuskáimat az Érsekkertben na meg a tulipánfákat na meg a mangóliafákat, amik mindig kiestek az utamból na meg a kőriseket és vérszilvákat és juharokat, de mindig akkor voltam a lehető legboldogabb, amikor állatok vettek körül és jég és fagy és néha azon gondolkodtam, a sok lefoglalás után egyszerűen elég lenne, ha játékból csak úgy egyszerűen az egész Érsekkert az enyém lenne, éttermek nélkül persze, és soha többé nem ennék, mert a végső boldogságot a természetben és az állatokban találtam meg, leszámítva persze a kutyákat ugye, na és akkor ennyi csak és kész, és persze, útközben, lefoglaltam még a dr. Agyagási Dezső Emlékpartot is, persze azt is csak játékból a jó nagy hidegben és mínuszokban és fagyban és érdekes, sosem lettem beteg, bár a jobb karom még mindig fájt egy kicsit, bár amikor nagyon fájt, akkor, arra, akkor jöttem rá, amikor elcsigázott mellettem egy Hare Krisnás - Kapar Hauser - es autó 13 - as Hulla Számmal mellettem, nem, de halál komolyan, amint majdnem érintette meg benne a nő a bokáját - véletlenül is észre vesz az ember még a szeme sarkából is mindent néha, legalább is én így vagyok a szemem sarkával - na , ahogyan ő ezt tette és véletlenül ránéztem, el kezdett egyre jobban belém hasítani a fájdalom az Sz. utcán pedig már azt hittem, elmúlt a karfájásom, na szóval de csak úgy ennyi, amióta őt láttam félig a szemem sarkából és eszembe jutott az érzés, na az óta meg a laptopot sem kapcsoltam be itthon, szinte teljesen ingerszegény és szenzorosan mindentől megfosztott egyszerű autista emberként ültem szépen a Bhagavad Reinkarnációs Játékszobámban, és hol az ablakon néztem ki, hol pedig a vadiúj Samsung TV - met néztem és gondoltam arra, hogy "Á, jobb alá nem vetni magam ismét a tömegpszcihózisnak, mert úgy nem marad bennem semmi egyedi sem", szóval, itthon egyszerű élet, csak úgy, mint odakint, egyszerűen nem kell csinálni semmit még autizmus mellett sem csak nézni azt, amit csak akarok és akkor csak úgy ennyi, persze néha úntam már magam és azon gondolkodtam, hogy bekapcsolom néha a TV - t vagy megnézek egy DVD - filmet de aztán eszembe jutott, hogy "Á, majd azt mondom legözelebb valakinek, ha megkérdezi, hogy mit csináltam karácsonykor, hogy á, semmi különöset sem, csak néztem a Shreket na meg a Fionát és utána meg a Holdhercegnőt a TV - ben na és persze akkor jutott eszembe, ó, milyen könnyű hazudni is, élni azonban azzal nem lehet, már mint azzal, hogy ha átlátod az embereket, akkor is van választásod, ha vajon kivágod-e az ajtót vagy kinyitod, á, mondom, nem mindegy," na szóval, úgy ennyi csak és kész.

Játszani akartam volni Mrs. Sannyasi - féle biztonsági övet is egy Spiritnetes - fotójáról kölcsönözve, de amikor nekivágtam az utamnak, hogy egyszer az életben a jó sok kilométer megtétele után felszálljak a buszra, na akkor, na meg az az előtti napokban, mindenki virágfüzérekkel a visszapillantó tükrében nézett ki a szeme sarkából és "Nem" - et intve zengett a lelke olyan piros színekkel, mint amilyen lilák voltak a virágfüzérek a Tűzoltó utcában akkor, amikor mentünk és néztük meg a Nemsenkilényt, hogy, na így nem játszottam biztonsági övet persze néha még eszembe jut, hogy elképzelem azt, hogy a velünk szemben lévő lila iskola egyik fenyőfáját annak képzelem, hogy a biztonsági öv egyik vége, aztán meg azt, hogy a Viaduktól jobbra lévő Borkombinát alatti fenyőfa na az meg a biztonsági öv másik vége és hogy egyszer minden féle szemsarok után mellett avagy nélkül is elmegyek és játszok persze biztonsági övet is, na mondom, az már egyszer tuti, hát nélkül is, persze, ha nem 98 % - os, de úgy 97 % - ra biztosan hogy játszok majd és akkor ennyi csak kész.

Na persze, azt meg még fentebbről kihagytam, hogy az összes éttermes és cukrászdás lefoglalásom közben jöttem rá arra, hogy az éttermek és a cukrászdák olyanok, hogy nincsen bennük a jobb oldalon szinte semmi, és hogy igazából miért nincsen, pontosan nem tudom, de ahogyan jöttem kifelé a Dobos Cukrászda zöld - arany felirata alá, akkor vettem észre, hogy a jobb  oldal az teljesen üres és amikor jöttem kifelé a Marján Cukrászda piros - fehér felirata alá, akkor jöttem rá, hogy a jobb oldal ott belül, az is üres, na és akkor azon gondolkodtam, hogy hová tűnt a jobb oldal a cukrászdákból és akkor csak ennyi csak és kész.

A Dobó teret is ismét lefoglaltam a saslikokkal na meg a párizsi rolókkal na meg a sajtos - tejfölös tócsnikkal együtt is, de most már, hogy megtörtént a második Dobó teres foglalásom is, azon gondolkodtam, hogy éttermeket és cukrászdákat elegánsabb lefoglalni, mint egyszerű tömeghelyeket, ugyanis az éttermekben és a cukrászdákban a legtöbbször az ember egyedül lehet , egy, kettő, elegáns körülmények között ehet és lehet , három, a leggyakrabban még olcsóbban is ehet szerintem, mint egy "Olcsó" - nak nevezett tömegétkezde helyen, ahol szerintem meg drágább minden is és akkor csak úgy ennyi, persze az összes  éttermet és Cukrászdát még nem foglaltam le, már az olyanokat, amint fentebb is írtam, amik számomra megfelelők lennének például, mert az olyanok, mint pl. a La Slasla vagy például az Egri Est Caffé vagy például a Broadway vagy akár a Görög Kávék is ugye, csak a koffeint nyomják az emberbe és bár jó pár héttel ez előtt úgy olvastam, hogy nagyon is egészséges a kávé a sok antioxidánsa miatt na és hogy a közhiedelemmel ellentétben nagyon is jó mind a szívre mind pedig a vércukorszintre mind pedig a koleszterinszintre sőt, még a rák ellen is jó és mind ezt persze a Spiritnetről persze egy AJ - től való beszúrt cikkben, na mondom, azért persze egy valamit az emberek kihagytak, már úgy értem, a fogzománcukat.

Na szóval ugye persze hogy érted, hogy ami ha nem is forró, de sok benne a koffein, az akkor is roncsolja a fogzománcot, ha langyosan iszod, na szóval hogy még mindig azt mondom, "Jobb a rák az étteremben, mint a kórházakban" és akkor csak ennyi csak és kész, nem, a legtöbb jónevű kávézót is egyszerűen alacsonyrangúnak tartottam a fogzománcomhoz képest mind azok ellenére, hogy szeretem a kávét de akkor úgy ennyi csak és kész, galériákra már nem jártam, mert egy nemrégi galéria nézegetése közben olyan rosszullét jött rám, mint ha már kényszeres lennék és el kezdtem magamban beszélni - á, nem kell aggódnod, azt még a Patricai Howlin is tudja az Egyesült Államokban, hogy az autisták önmagulban beszéknek - na szóval annyira rosszul lettem, hogy el is mondtam a pszchiátermnek, mondom, szerintem kezd át menni lassan a repetitív tevékenységem kényszeresbe erre mondja ő, na akkor hagyjam abba, mert autizmus esetén is átmehet persze , de jobb ugye, ha nem megy át, na szóval, így hagytam ott a galériákat is egyik percről a másikra, és mi közben persze mindig is szó szerint álltam a pszchiáterem mondatát, hogy "Álld meg és ne menjél be!", na szóval , ott álltam az EKMK na meg az összes többi galéria előtt is, és álltam és álltam szó szerint is persze és nem mentem már be, és miközben álltam a be - nem - menést, azon gondolkodtam, amikor már csak a mozit is csak néztem - mondom is a múltkor a pszchiáteremnek, szerintem a 3D - s mozik a jobbak, mint a multiplexek, több terem ugyan is a pszchiátriákon is van, el kezdett nevetni, mondta, tökéletesen igazam van - hogy jobb lenne, ha egy jó darabig olyan első a fontos betű és az első és a második szám a rendszámtáblákból, hogy jobb, ha oda sem megyek be egy darabig mert le kellene már mindenről mondani csak hogy minél jobban lemondok, annál inkább ott van már minden, na szóval, hogy azon gondoltam, hogy á, ha most megkérdezné tőlem valaki, mit néztem legutoljára a kedvenc 3D - s mozimban azt mondanám, hogy "Á, semmit, semmit, csak a Tron - t meg a Megaagy - at és kész" és szerintem szemrebbenés nélkül mondhatnám ezt is, ugyan is mindenki jól tudja a környezetemben, hogy csak vizuális - auditív fejlesztésért járok moziba és szinte egy szót nem értek semmiből sem na és persze megint eszembe jutott, hogy akár autizmussal élve is milyen tökéletesen lehetne hazudni, úgy, hogy akár mindenki el is higgye, na akkor jöttem rá, hogy igen egyszerű lehetne leélni akár egy ilyen életet is de hogy mi is az autizmus repetitivítása azt nem sokan tudják ilyen mélységekben legfeljebb csak a pszchiáterem hogy néha már ordítani tudnék belül de kívülre nem jön semmi, hogy néha a pénz mit sem ér, és hogy szerintem az autizmus sosem lesz gyógyítható és akkor csak ennyi csak és kész.

A karácsonyt és a szilvesztert is itthon töltöttem, á, semmi különös, azon gondolkodtam és mondtam is másoknak, mint amit egyszer a Varnus Xavertől olvastam, hogy "Na persze egy 3 napra szeretni kell az embert", á, persze egyáltalán nem így írta régen a karácsonyról de most valahogy így jutott eszembe, hogy na persze, a többi meg csak úgy kimaradhat vagy félig vagy teljesen vagy olyan nemtörődömséggel amit az emberek törődésnek neveznek, miközben olyanok, mint a kopasz emberek a bazilikáknál akiknek galamb repül el a fejük fölött de hogy egy szemsarok néha mit sem ér, na szóval úgy ennyi csak és kész, már régen nincsen karácsonyfánk, jobban szeretem amúgy nélkül is az óriási nagy fákat és kész és akkor ennyi csak, szilveszterkor aludtam már délután is a jó sok lefoglalás után és csak ennyi csak és kész, nem igazán érdekel hogy hanyas évet írunk, azt még egy 4 éves is tudja szerintem, á, csak ennyi, meguntam, á, na meg még annyit, hogy az alkoholistákat azt hiszem, mindörökre - vagy még eldöntöm majd - száműztem az életemből, na szóval, családom jó pár tagjával már hajlandó sem voltam találkozni semmiféle ajándék ellenére sem, na csak úgy ennyi, meguntam és unom is magam, azt hiszem, mégis elmegyek biztonsági övet játszani és kész szia. Heni.